Nehezen találom a szavakat. Ez most egy személyes, depis, panaszkodós poszt. Nem szeretnék ebből a portálomból blogot készíteni, de ha eltűnök hónapokra, azt meg fogom indokolni. Nincs sok látogatóm, de úgy érzem tartozom nektek ezzel, meg magamnak is. Jelen esetben a lelkemen is könnyít egy kicsit. Szerettem volna tartalommal megtölteni az oldalt. Sajnos az élet (megint) közbeszólt. Nem fogom szépíteni a dolgokat, a június hónap a családomnak egyenesen szörnyű volt. Egy szombati napon temették el 2 rokonunkat. Az egyik a nagymamám bátyja volt, a másik a nagypapám húgának a férje. Rá néhány napra a nagypapám lett nagyon rosszul, és kórházba került. Hogy mi miatt vitték be, azt nem szeretném ide kiírni. Lassan már 2 hete bent van, de nem igazán javult semmit. Olyan osztályon van, hogy látogatni sem lehet, csak papíros kórházi engedéllyel. Anyukám egyszer bement hozzá, többször már őt sem engedték, még papírral sem. A nagymamám kétszer látogatta meg. Egyedül neki engedték 2-szer. Gondolom, mert a felesége. Valamikor a hét elején kaptuk a telefont, hogy a nagymamám meghalt testvérének a fia is elhunyt. Minden rokonomat sajnálom, de én a papám miatt vagyok nagyon szomorú, mert imádom őt. ♥ Nagyon ügyes, jószívű, segítőkész ember. Remélem, hogy még megerősödik és hazaengedik.

Szóval régóta nem voltam ennyire szomorú és zavart, mint mostanában, 2016-2017 óta. Az borzalmas időszak volt a családunk számára. Nem szívesen emlékszem vissza rá, de ezt hagyjuk. Most nincs kedvem a lapot szerkeszteni. Az, hogy mikor lesz újra, a dolgok alakulásától függ. Lehet, hogy még a nyár folyamán teszek fel valamit, de előfordulhat, hogy majd csak ősszel. Köszönöm a megértést, és elnézést kérek az üres modulokért, és a nem túl vidám bejegyzésért. :,(