Nita képei

Képes kis birodalmam. Remélem segít nektek feldíszíteni az oldalatokat.

Hírek

4. Szerkesztés és lélek

2021.06.26. 22:16, Nita

Nehezen találom a szavakat. Ez most egy személyes, depis, panaszkodós poszt. Nem szeretnék ebből a portálomból blogot készíteni, de ha eltűnök hónapokra, azt meg fogom indokolni. Nincs sok látogatóm, de úgy érzem tartozom nektek ezzel, meg magamnak is. Jelen esetben a lelkemen is könnyít egy kicsit. Szerettem volna tartalommal megtölteni az oldalt. Sajnos az élet (megint) közbeszólt. Nem fogom szépíteni a dolgokat, a június hónap a családomnak egyenesen szörnyű volt. Egy szombati napon temették el 2 rokonunkat. Az egyik a nagymamám bátyja volt, a másik a nagypapám húgának a férje. Rá néhány napra a nagypapám lett nagyon rosszul, és kórházba került. Hogy mi miatt vitték be, azt nem szeretném ide kiírni. Lassan már 2 hete bent van, de nem igazán javult semmit. Olyan osztályon van, hogy látogatni sem lehet, csak papíros kórházi engedéllyel. Anyukám egyszer bement hozzá, többször már őt sem engedték, még papírral sem. A nagymamám kétszer látogatta meg. Egyedül neki engedték 2-szer. Gondolom, mert a felesége. Valamikor a hét elején kaptuk a telefont, hogy a nagymamám meghalt testvérének a fia is elhunyt. Minden rokonomat sajnálom, de én a papám miatt vagyok nagyon szomorú, mert imádom őt. ♥ Nagyon ügyes, jószívű, segítőkész ember. Remélem, hogy még megerősödik és hazaengedik.

Szóval régóta nem voltam ennyire szomorú és zavart, mint mostanában, 2016-2017 óta. Az borzalmas időszak volt a családunk számára. Nem szívesen emlékszem vissza rá, de ezt hagyjuk. Most nincs kedvem a lapot szerkeszteni. Az, hogy mikor lesz újra, a dolgok alakulásától függ. Lehet, hogy még a nyár folyamán teszek fel valamit, de előfordulhat, hogy majd csak ősszel. Köszönöm a megértést, és elnézést kérek az üres modulokért, és a nem túl vidám bejegyzésért. :,(

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ismertető

A nevem Nita (Anita). Az oldalon szerkesztett képek, díszítők (sorelválasztók, feliratok, png képek, képeslapok stb.) találhatók a Szerkesztett képek modulban.

Véleményeket, kéréseket, hibabejelentéseket, egyéb közlendőket az Üzenőfal menüpontban, valamint a Hírek menüben, a bejegyzések hozzászólás szekciójában szeretettel fogadok. *-*

A portálon található képek, kódok elvihetők!

Nyugodtan felhasználhatjátok, átszerkeszthetitek őket. Annak csak örülök, ha valakit motiválok. :D Saját munkátokként lehetőleg ne tüntessétek fel, ha nem módosítotok rajtuk szinte semmit. Ha elvisztek tőlem valamit, azért említsétek meg az oldalatokon, hogy innen származik, még ha át is alakítjátok. A kódok esetében a többi forrásként feltüntetett oldalt is linkeljétek. Köszönöm.

További szép napot és kellemes böngészést kívánok minden látogatómnak!

 
Oldal infók

Szerkesztő: Nita
Indulás: 2017.07.11.
Téma: Képszerkesztés (amatőr), kicsi kódolás
Design alap sablon: http://serpent.website
Nem linkeltem, mert ezen a címen már nem működik. A hivatkozás egy egészen más témájú oldalra visz. :c
Egyéb kódok, scriptek: Nikkii, Gergő, Linda, W3Schools
Ikonok: Font Awesome Icons
Betűtípusok: Google Fonts
Képek: Képguru, Google
Köszönet az oldalaknak!
Böngésző: Google Chrome

>Belépés az oldalra< (szerkesztőnek)

 
Látogatók
Indulás: 2017-07-11
 
Hírek
Friss bejegyzések
2023.12.02. 15:38
2023.09.04. 21:41
2023.03.04. 22:13
2022.12.03. 19:25
2022.11.03. 15:41
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!